Hernádi Istvánné (1939–2015)

Akik ismerték és szerették, biztosan nehezen hiszik el, hogy már nincs közöttünk. Hernádi Istvánné – több évtizeden át a magyar könyvtárügy egyik meghatározó személyisége – augusztus 19-én örökre elment.

Nóra – mindenki így szólította – Szerencsen született, 1939. augusztus 24–én. Középiskolai tanulmányait a miskolci Állami Vámos Ilonka Leánygimnáziumban kezdte, 1957-ben ugyanitt, az akkor már Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett. Szerencsi Eleonóra könyvtárosi pályafutása 1957 októberében kezdődött, amikor társadalmi munkásként a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban helyezkedett el. 1958-tól 1961-ig dolgozott itt.

1961. december 15-étől az SZMT (Szakszervezetek Megyei Tanácsa) Központi Könyvtárának helyettes vezetője volt. Magyar András igazgató mellett, csaknem másfél évtizeden át vett részt tevékenyen a szakszervezeti hálózatfejlesztésben, amelynek eredményeképpen a hálózat összes könyvtára egymásra épülő, egymáshoz kapcsolódó, egyre magasabb szintű könyvtári ellátást biztosított a munkahelyek dolgozóinak. 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán könyvtáros, magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, jó eredménnyel.

1975. február 1-jétől a Miskolci Városi Könyvtár igazgatóhelyettese lett, majd Krencseyné Győri Erzsébet után, 1976. május 15-étől, több mint tizenhat éven át állt az intézmény élén. Vezetése alatt valósult meg a József Attila Könyvtárban a fotólabor, 1979-ben a megyében példátlan képzőművészeti különgyűjtemény. Aktív közbenjárásával 1985-ben, az országban elsőként nyílt Miskolcon Hangos Könyvtár, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködve. Sokat tett ifj. Szabó Lőrinccel és Kabdebó Lóránttal Szabó Lőrinc miskolci kultuszáért. Külföldi periodikumok növelték a Szabó Lőrinc Idegennyelvű Könyvtár választékát. A hálózat könyvtárai – a városban egyedüliként – a folyóiratok régebbi számait kölcsönözték is. 1992. augusztus 15-én nyugállományba vonult, a könyvtár vezetését Somodi Istvánné igazgatóhelyettesre bízták.

Összesen három és fél évtizednyi könyvtári munkásságot köszönhetünk neki. Nagy szakmai tapasztalattal rendelkezett. Megtervezte és elkezdte a borsodi megyeszékhely könyvtári hálózatának korszerűsítési folyamatát. Átgondolt koncepcióját az állandó pénzhiány miatt azonban csak részben tudta megvalósítani.

1966-ban lett tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE). Két ciklusban, 1976 és 1978, illetve 1979 és 1982 között az MKE elnökségi tagja, 1983-tól 1986-ig pedig a szervezet alelnöke volt. Jelentős, elvitathatatlan érdeme volt abban, hogy kezdeményezésére a Borsod megyei szervezet újjászerveződött. Vezető tisztséget 1981. február 16-án, Berecz József lemondását követően vállalt. Három cikluson (1982–1986, 1986–1992, 1992–1996) keresztül a területi szervezet elnöke volt. 1988-ban a Magyar Könyvtárosok Egyesülete MKE-emlékéremmel ismerte el a szakmai szervezetben kifejtett tevékenységét.

Született pedagógus volt. A tanítást olyannyira hivatásának tekintette, hogy többször is megtalálta az alkalmat arra, hogy ismereteit minél szélesebb körben hirdesse és terjessze. Ennek fő terepe hosszú időn át a Hazafias Népfront Miskolci Szervezete és a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) Borsod Megyei Szervezete volt, amelyeknek keretében rengeteg társadalmi munkát végzett. Hosszú évekig oktatott a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán is.

Pályája egész életében a könyvtárhoz kötötte. Több könyvtárüggyel kapcsolatos cikke, valamint Borsodnádasd, Miskolc és Ózd könyvtártörténetéhez kötődő tanulmánya jelent meg. Írásai a Borsod megyei könyvtártörténet megkerülhetetlen forrásai. 1972-től a megújult, „újjáéledt” Borsodi Könyvtáros szerkesztőségének tagja volt. 1976-tól 1992-ig szerkesztőként, kiadóként gondozta a Miskolci Városi Könyvtár kiadványait. Nyugdíjas éveiben egy ideig még Miskolcon, majd 2005-től Csömörön, lánya családja körében élt. Utoljára Miskolcon, 2009. október 21-én, a korábbi könyvtárigazgató, Kordos László születésének századik évfordulója tiszteletére rendezett emléknapon találkozhattunk vele.

Idővel úgy tűnt, végleg meggyógyul, de a betegség, természetéből adódóan, sajnos újra felütötte a fejét. Egyre többet gyengélkedett. Türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után, hetvenhat éves korában hunyt el. Búcsúztatására – végakaratának megfelelően – szűk családi körben került sor szeptember 5-én.

Akik ismerték és együtt dolgozhattak vele, tisztelték tudásáért és könyvtárosi elhivatottságáért. Munkáját a legjobbra való törekvés jellemezte. Úttörő szerepet vállalt a könyvtári rendezvények szervezésében és méltó lebonyolításában. Munkásságát több szakmai elismerés, köztük kétszer a Szocialista Kultúráért (1972, 1978) kitüntetés is fémjelzi. Ő maga azonban ezekre nem volt különösebben büszke. Fontosabb volt számára a gyermekkönyvtárak ügye és a rengeteg író-olvasó találkozó, amelyet ugyancsak igyekezett gyerekek számára is élvezetessé tenni. A könyvtárat olyan közösségi helyként fogta fel, ahol valamennyi korosztály találhat érdeklődési körének megfelelő, hasznos és érdekes ismeretet. Habitusának köszönhetően gyakran használt frappáns idézetet a legkülönbözőbb kommunikációs szituációkban. Az általa mutatott, példaértékű életpályából inspirációt kaphat bárki. Élete és munkássága nem merül feledésbe. Emléke velünk marad. Híven megőrizzük és ápoljuk. Isten veled, Nóra!

Címkék