Falra festett könyvtár

Egy reneszánsz gondolkodó furcsa ötlete

Hajdani korok jeles gondolkodói között mindig akadtak néhányan, akik a szellemi javak megőrzésében, továbbörökítésében és a műveltség, a tudomány terjesztésében kiemelkedő szerepet játszó könyvtárak ideális megszervezéséről, megteremtéséről elmélkedtek. Az európai kultúra egyik fénykorában, a reneszánsz idején, annak kései szakaszában élt és tevékenykedett Tomasso Campanella (1568–1639) olasz szerzetes, aki nagyszerű államelméleti munkájában, tulajdonképpen társadalmi utópiájában, A Napállam egyik fejezetében szintén papírra vetette ezzel kapcsolatos, a maga nemében egyedülálló elképzeléseit, amelyek – mint látni fogjuk – több évszázad távlatából nyugodtan nevezhetők különösnek, sőt kifejezetten furcsának.

A széttagolt és éppen újabb válságos időszaka felé közelítő Itáliában a kor átlagát messze felülmúló, szerteágazó tudáskincset birtokló, roppant szegény sorból származó szerzetes az új évszázad elején, 1602-ben fejezte be szóban forgó művét, immár a sokadikat. Az eszményi társadalom képét vázolta fel, és abban a tévhitben élt, hogy valamelyik bölcs uralkodó ezt a gyakorlatban is megvalósíthatja. De hát – mi már tudjuk – az utópiák sorsa a kudarc… Campanella egy kommunisztikus (a munka, a vagyon és a jog egyenlőségén alapuló) berendezkedésre gondolt, ahol a tudás hatalma érvényesül, a tudósok arisztokráciája irányít. Maga a Napváros a minta, innen, a központból (a fővárosból) áradna (mint a Napból az éltető sugarak) az ország felé a jólét, a műveltség.

A könyvtár- és olvasástörténet iránt valamelyest is érdeklődő olvasó számára alighanem a mélyenszántó eszmefuttatás egyik legérdekesebb része az, ahol a polihisztor szerző leírja, a Napvárosban hogyan folyik a műveltséganyag közvetítése a gyerekek és a felnőttek felé. A város egy hegyen fekszik, és hét erős védőfal hét nagy övezetre tagolja (koncentrikus körök gyanánt). A hegy tetején áll egy hatalmas, kerek templom, fala nincs, oszlopokon nyugszik (az olvasó óhatatlanul az ókori keleti és ógörög szentélyekre gondol), középen viszont van két kupola. Az egyik az égboltozat térképe, rajta a nagyobb csillagokkal (és azok nevével), a hét bolygót lámpácskák jelzik; a másik a földet ábrázolja. A bejárati oszlopokra függesztették ki a réztáblára vésett törvényeket, valamint az erények meghatározásait (mindezek betartása szigorúan kötelező). Az udvaron és a leereszthető külső függönyökön minden csillag megtalálható, három sorban megmagyarázzák a földi dolgokra gyakorolt hatásukat is (Campanella elfogadta az asztrológia tanait). Az övezetek határain emelt mellvédek – a templomtól nézve – belső és külső falaira rajzolták, festették és írták fel mindazt, amit a korabeli felfogás szerint a bölcsesség (az univerzális tudás) elemeinek tartottak.

Az első védfalon belülre került az összes matematikai alakzat (beleértve a számokat, jegyeket is), az értelmező magyarázatokkal együtt. Kívülre a földrajzi ismeretek: az egész Föld térképe, az egyes tartományok (országok, államok) térképei, szertartásaik, szokásaik, törvényeik és írásrendszerük (innen tanulták a gyerekek saját ábécéjüket is). A második övezetnél a belső részen a drága- és féldrágakövek, az ásványok, a különfélek fémek láthatók, mindig két sornyi szöveggel. Kívül az összes tó, tenger, folyó, bor, olaj és más folyadékok jegyzéke és képe van, valamint ezek hatása, eredete és minősége olvasható; továbbá elhelyeztek különféle palackokat gyógyító levekkel. A harmadik erődfal belső oldala a növényvilágról tájékoztat: az összes füvet és fát iderajzolták, felül vázára írták, melyiket hol fedezték fel, mi a hatásuk, mennyiben egyeznek a csillagokkal, fémekkel, emberi testrészekkel és milyen gyógyszerként használhatók. A külső oldalon (mintegy folytatva az előző mellvéd információit) a folyami, tavi, tengeri halakat (a tengeri sünöket is) mutatják be, valamint leírják, mire szolgálnak, milyen az élet-, szaporodási és növekedési módjuk. A negyedik övezetnél belül a madarak képeivel, a magyarázatokban tulajdonságaikkal és szokásaikkal ismerkedhettek a gyerekek és az idősebb tanulni vágyók. Kívülre a hüllőket, kígyókat, sárkányokat (!), férgeket, rovarokat, legyeket stb. festették fel, írásban pedig feltüntették életmódjukat, mérgeiket, tulajdonságaikat. Az ötödik falon mindkét oldalt a magasabb rendű földi állatoknak szentelték. A hatodik védmű a műszaki és társadalmi tudnivalóké. Belül a képeken a mechanikai mesterségek (kézművek, gépek) láthatók, az értelmező szövegek a feltalálók nevét és a tájanként eltérő, különféle használati módokat tartalmazzák. Kívül a törvények megalkotóit, a tudományok és a fegyverek feltalálóit ábrázolják, a szerző (hiszen szerzetes volt) kiemelte: „igen megtisztelő helyen volt Jézus Krisztus meg a tizenkét apostol”. (Sallay Géza fordítása.) Miután a hetedik falról nem esik szó, feltételezhető, hogy az kizárólag védelmi célokat szolgált.

Campanella tehát az oktatásban a humanista teljességigényt, az információk rögzítésében és rendszerezésében az egyetemes vagy világkönyvtár eszményét kívánta megvalósítani, kétségkívül igen sajátos, rendhagyó formában. Noha pedagógiai gondolataiban a szemléltetés került az első helyre, elszórt megjegyzései arról tanúskodnak, hogy a könyv szerepét sem becsülte le. Könyvtárról mint gyűjteményről, netán intézményről azonban a Napváros lapjain sehol sem írt. Szerinte a könyvnyomtatás és a puska (voltaképpen a puskapor) feltalálása az asztrológiai hatásnak, a Merkúr, a Mars és a Jupiter hatásának köszönhető.

Mindjárt a mű elején, a templomról szólva megemlítette, hogy ott van „egy nagyon fontos dolgokat tartalmazó, aranybetűkkel írott könyv is”. Azt nem árulta el, mik azok a fontos dolgok. Pár mondattal ezután vázolta, hogy a civitas vezetője a Nap (vagy Metafizikus, azaz a főpap-fejedelem), és a három mellérendelt fejedelem egyike a Bölcsesség. Ő „egyetlen könyvbe foglalva bírja az összes tudományokat, s ebből a püthagoreusok szokása szerint felolvasásokat tartat az egésznek”. Természetesen ő gondoskodik arról is, hogy a mellvédekre fessék az összes tudományt.

A város polgárai közösen étkeznek. „Étkezés közben csend van, az asztalnál egyvalaki mindig hangosan felolvas…”; itt nem nehéz felismerni a szerzetesrendi regulák által előírt szabályokat. A szerző folytatta ezt a mondatot, hozzátéve, hogy a „tisztviselő” gyakran hozzászól az elhangzott szöveg némelyik részéhez (az ő szerepét nem tisztázta, csak sejttette, hogy a szellemi tevékenységet végzőkre célzott). A felolvasásnak nagy jelentőséget tulajdonított, mert a templomban szintén ez a szokás; nyilván a korábban említett Bölcsesség-fejedelem (pap) feladatára utalt vissza. Mostani szemmel, ésszel kissé érthetetlennek tűnik ez, mert a nevelők az összes kisgyermeket nemcsak megtanítják írni és olvasni, hanem rendszeresen gyakorolják velük az olvasást. A már dolgozó fiatalok és felnőttek pedig a napi négy órai munka után tetszés szerint tölthetik az időt, egyebek között olvasással. Az ész-állam szellemisége viszont azt követelte, hogy az emberek a könyvek tanulmányozása mellett (azzal együtt) a mindennapi gyakorlatot, a természet valós tényeit is alaposan ismerjék meg.

A Napvárosban van egy-egy(!) külön könyv a földműveléshez, illetve az állattenyésztéshez, az előbbinek Georgica, az utóbbinak Bucolica a címe; mindkettő egyenes (direkt) átvétel a római poéta, Vergilius tankölteménye, illetve eklogái nyomán. Noha Campanella egy ideális államról értekezett, mégis úgy érezte, veszély fenyegetheti ennek idilli békéjét: polgárai (a férfiak és a nők egyaránt) elsajátítják a fegyverhasználatot, kéthavonta seregszemlét és fegyvergyakorlatot tartanak, naponta hallgatnak katonai előadásokat, rendszeresen olvasniuk kell a nagy hadvezérekről és meg kell vitatniuk tetteik minőségét.       

Különleges funkciója volt a szerzetes utópiájában a kézzel írt hősök könyvének. A kiemelkedő teljesítményeket felmutatók nevét még életükben ide jegyezték fel, vagyis ez (mindössze ez!) volt a jutalmuk. Elsősorban az új mesterségek kimunkálásával vagy a jelentős titkok felfedezésével lehetett ezt a megtiszteltetést kivívni, esetleg más, a háborúban vagy a békében a közösség javára tett fontos szolgálattal. Ha már meghaltak, szobrot is állíthattak az igazán jeles személyeknek.

Campanella álomvilágában a hatodik védőfalról derül ki, hogy „Kínában előbb voltak bombák és nyomatott könyvek, mint nálunk”. Nincs kizárva, hogy az olasz szerzetes tudott arról is, hogy az ázsiai országban mintegy ezer évvel korábban könyvtárnyi szöveget metszettek kőbe, és így tették hozzáférhetővé a szellemi terméket. Talán innen származott a most ismertetett alapötlet.